Diákcsere Csehországban
2019. szeptember 23-30 között 8 diákunk vett részt a cseh diákcsere programban.
A diákjainkat az olomouci Gymnázium Olomouc-Hejcín angol tagozatos diákjai látták vendégül. A hét során megismerkedtünkk Csehország egyik legnagyobb iskolájával, működésével. Az órákon és az iskolai programokon való részvétel mellett Olomouc történelmi belvárosát is bejártuk. Lehetőségünk volt egy délutánt a helyi Tudományok Házában tölteni, ahol történelmi és tudományos témájú játékokkal játszottunk, és voltunk a planetáriumban is. Cseh vendéglátóinkkal együtt tettünk egy prágai kirándulást is.
A diákcsere program következő állomásaként 2020. áprilisában látjuk vendégül cseh barátainkat Budapesten.
2019. október 7. hétfő